Select Page

UDR Kiadvány 2018

Gyógyítóink eseteiből (folyt.)

3)
„Én úgy hívom: „Abrakadabra”.
Az én esetem 2016. januárban kezdődött, illetve a gerinctájéki problémák már jó pár évvel ezelőtt. Januárban már nem csak a derekammal bajlódtam, hanem ez a remek kis fájdalom beköltözött a csípő és fenék területére is. Addig, míg a gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, szteroid cucc hatott, még tán tudtam is aludni. Aztán elkezdődött az éjszakai alattomos csipkelődő, pumpáló fájdalom, mikor is félóránként járkálsz fel-alá. Orvostól orvosig, alternatív gyógymódok, gerincterapeuták, gyógynövények, az ilyen-olyan tornák, masszőr, szurik, gyógyszerek, még erősebb gyógyszerek… és 2016 augusztusára 10 kg lement, ami persze nem baj, csak nem értettem a miértet. És akkor az interneten gerincbetegségek gyógyulása címszó alatt rátaláltam a gyógyítás művészetére, Usui módszerére. Olyan sok mindent kipróbáltam, miért ne próbálnám ki ezt is . Hátha…..(egyébként hitetlen kutya vagyok). Azóta eltelt egy év. Köszönöm szépen jól vagyok. Be tudom kötni a cipőmet, tudok aludni. Tudom, hogy ezek kis dolgok, de nekem a Mindent jelentik.”

(Kovács Julianna)

4)
„9 Éves kutyusnak balesete volt, nagyon megütötte a medencéjét, nem tudott felállni. Senki nem mehetett hozzá közel, az idegeneket is nehezen viselte, ezért távkezelést kapott két hétig. A második hét közepén már felállt.”

5)
Gangl János 58 éves volt mikor beteg lett. Betegsége 2009 szeptemberében kezdődött félrenyeléssel, rekedtséggel. 2010 februárjában megállapították, hogy nyakának bal oldalán előrehaladott nyelvgyöki tumor helyezkedik el. A rosszindulatú daganat 3,5*2,2*4,1 centiméter méretű volt. Jánoson gégemetszést végeztek, azonban a daganat nem volt műthető. Emiatt 2010 márciusában két alkalommal kemoterápiás kezelésben részesült. Később megtudta, hogy az orvosok arra számítottak, pár hónap van hátra az életéből.

A kezelések János esetében 2010 február végén kezdődtek meg. Első kemoterápiás kezelését megelőzően három kezelésben részesült, melynek eredményeképpen a daganat nagyjából borsó nagyságúra zsugorodott. A kórházból való hazatérése után a kezelések folytatódtak, s a március végi, második kemoterápiás kezelés kezdetekor a daganat már nem volt kitapintható nyakában. Ennek figyelembe vétele mellett a második kemoterápiás kezelést is megkapta, és további kezelésekben is részesült Usui gyógymódjával. A kemoterápiával járó kellemetlen tünetek, rosszullétek is enyhültek, megszűntek a kezelések hatására, így János gyorsan és a körülményekhez mérten fájdalommentesen győzte le a betegséget. 2010 áprilisában újabb orvosi vizsgálatokon esett át, amelyek szerint János jelenleg tünetmentes. A 2010.04.07-i CT vizsgálat eredménye a következő: Mérhető tumor már nem mutatható ki! A nyakon és a felső mediastinumban újabb kóros nyirokcsomó nem keletkezett. Orvosai megdöbbenve fogadták a daganat eltűnését.

János saját bevallása szerint nem hitt az energiával való gyógyászatban, azonban mivel a daganatot műtéti úton nem lehetett eltávolítani, tett egy próbát Usui Mester módszerével.. Meglepve tapasztalta az energia átadással járó helyi melegérzetet, a nyugalmasabb lelkiállapotot, és a gyakran előforduló oldásokat, amelyek gyomorkorgáshoz hasonló hangot eredményeznek, bár az érzet alapján attól világosan megkülönböztethetők. A felsoroltak mind gyakran előfordulnak energiakezelés során. Ez azonnal sejteti, hogy bár a szemnek láthatatlan módon, de valami történik a testben. Természetesen ezt követően az orvosi leletek és vélemények, valamint saját javuló közérzete is megerősítették Jánost abban a hitben, hogy a módszer valóban képes az ember testi és lelki állapotát javítani, helyreállítani. Most örömmel ajánlja barátainak, vagy hasonló problémákkal küzdő embereknek is ezt a gyógymódot, hiszen bízhat benne, hogy még hosszú és egészséges élet vár rá.

6)
39 éves hölgy jött hozzám, kivették a méhét rosszindulatú daganat miatt, ráadásul az anyukája haldoklott, szintén rákos megbetegedés miatt, amit nagyon nehezen tudott feldolgozni. Három hónapig járt kezelésekre, közben édesanyja elment, de már könnyebben tudta feldolgozni a távozását. A kezelés végére el tudta engedni a negatív emlékeit, gyógyultan távozott. Fél évvel később munkahelyet tudott váltani, amire már nagyon régen készült, ráadásul Svájcban kapott munkalehetőséget.